Fekete Gy. Viktor honlapja

Magamról

Kanyargó utakon járt életem során oly sok minden voltam már, oly sok mindent kipróbáltam, mely érdeklődési köröket és rám rakódott tapasztalatokat azóta is hordozom tovább magammal. A legfontosabb számomra mégis az a sok apró csoda, aminek tanújává váltam, elődójává a magam kajla és esendő módján. Ez az én mesemondóvá és dalnokká levésem története.

Igazából semmiféle családi hagyomány, évezredes örökség vagy rendeltetésszerű csillagállás nem írta elő a születésemkor, hogy mesemondónak vagy éppen dalnoknak kell nevelni — mivel pedig úgy néztem ki, mint a többi újszülött kis ember, ezért szüleim úgy döntöttek, jobb híján így is fognak kezelni. Semmi flanc, semmi extra.

A szüleim amúgy hamar elváltak, Édesanyám nevelt. Gyerekként sok időt töltöttem könyvek fölött görnyedve, aminek több oka is volt: elsősorban az információéhség, másodsorban pedig az olvasás szeretete, ahogy élvezettel faltam minden történetet, amibe bele tudtam képzelni magam. Fontos ok volt az is, hogy nem igazán sikerült beilleszkednem a velem egykorúak közé, így kénytelen voltam a magam szórakoztatását saját kútfőből megoldani. (Akkor még senki nem tudta, hogy autista vagyok, a diagnózist csak felnőttként kaptam meg.)

Nem készültem tehát mesemondónak és nem is igazán kerestem a lehetőséget a szereplésre, bár képzeletben végeláthatatlan világok ezernyi történetét találtam ki és éltem át. A dalnoki létről pedig hallani sem akartam: körülbelül 16-18 éves koromig menekültem az éneklés elől. Szerettem azonban verseket, novellákat írni és rajzolni — utóbbi okán kerültem be a nem éppen rövid, ellenben tényleg hosszú nevű Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény falai közé, aminek a grafikusi végzettségemet is köszönhetem, valamint azt a keresztény ifjúsági közösséget, amely segített engem elmélyülni a hitben. Tagja lettem az iskola kórusának is, majd megkaptam az első gitáromat (pár hónappal később pedig megszülettek első megzenésített verseim — ezekből mindenki szerencséjére semmi nem maradt fenn).

23 éves voltam, amikor Édesanyámat alig egy év leforgása alatt felőrölte és elvitte a tüdőrák. Budapestre költöztem. Ekkor már elvégeztem egy marketing és reklámügyintézői szakot is (amely tényt igazából megemlítenem sem érdemes), kitanultam a honlapszerkesztést, valamint elkezdtem az Evangélikus Hittudományi Egyetemet teológus-lelkész szakon (később átjelentkeztem katekéta-lelkészi munkatárs szakra, a diplomát is így szereztem végül). Dolgoztam diákként különböző munkakörökben, majd voltam irodai asszisztens és mentálhigiénés munkatárs, tördelőszerkesztő és pénztáros is. Terveztem emblémákat és szórólapokat, pár évig tanítottam hittant iskolákban. Szabadidőmben pedig rockzenekarokban játszottam elektromos gitáron és basszusgitáron.

2011-ben honlap- és emblématervezőként vettem részt az első Holnemvolt Nemzetközi Mesemondó Fesztivál szervezői csapatában. Itt találkoztam a csodálatos Zalka Csenge mesemondóval, későbbi mentorommal, aki mellett egyik nap rádöbbentem, hogy én mesemondó akarok lenni! Nagyon gyorsan belejöttem a dologba, mintha erre születtem volna. Saját meséket adtam elő, eleinte gyerekeknek. Évekig jártam a Mosolygó Kórház Alapítvány bábos mesemondójaként a gyerekkórházak osztályait, vidítva a kis betegeket. Egy bűvész és egy bohóc társaságában vettem részt több fesztiválon is. Felhőtlépő néven írtam és adtam elő saját dalaimat. Mivel azonban már első egyetemi éveimben kivételes lehetőséget kapva elkezdtem lelkészi munkatársként szolgálni a Rákosszentmihály-Sashalmi Evangélikus Gyülekezetben, egyre jobban vágytam az itt megélt lelki tartalmat valamiképpen átültetni a "világi lelkészek", vagyis a mesemondók nyelvezetére. Ez az igény késztet engem ma is arra, hogy ájtatos mesebeszédeimmel és dalaimmal keressem azokat a megelégedésre vágyó éhes szíveket és felékesítésre szomjazó lelkeket, amelyek szállást adnak mondandómnak.

2013-ban kaptam diagnózist arról, hogy autista vagyok. Pár évig tagja voltam néhány érdekvédelmi csoportnak, majd végül elindítottam az Autista Vagyok nevű youtube videóoldalt. Ehhez csatlakozott 2014-ben a tömegoszlató humorral megáldott Oravecz Lizanka (szintén autista), akivel később megalapítottuk a Megismerhető Autizmus Generáció munkacsoportot — ennek, illetve a folyamatos képzéseknek köszönhetően az utóbbi években már tapasztalati szakértőként tartunk érdekvédelmi előadásokat.

Jelenleg két evangélikus gyülekezetben szolgálok (Rákosszentmihályon lelkészi-, Józsefvárosban kántori munkatársként); tagja vagyok a MensaHungarIQa egyesületnek; Viktor Valaki néven készítek rajzokat, illusztrációkat; van egy St.Wannabelle nevű "szobazenekarom" (saját szórakoztatásomra, otthon rögzített dalaimat teszem közzé általa).

Amiben azonban igazán otthon érzem magam: a motivációs meseáhítat és a dal. Mert fentről nézve, legbelülről kifelé növekedve ez vagyok én: ájtatos mesemondó és dalnok.